2014. december 14.

Interjú Lizi Eyre-rel

"Lizi vagyok, bár lehet, hogy már jó néhányan ismertek vagy esetleg találkoztatok a nevemmel akár Meri fórumon, vagy esetleg ha kritikát írtam nektek. Viszont biztosan vannak, akik most néznek, hogy te jó ég, ez meg ki? Nos, nekik üzenem, hogy én csak egy egyszerű lány vagyok, aki hét éve imádja a Harry Pottert, habár kb. ugyanennyi ideig állította, hogy soha nem fogja elolvasni, csak a filmeket nézi meg. Jelenleg főiskolára járok, magyart és németet tanulok, és remélem, hogy a Merengő 11. születésnapján pedig átvehetem a diplomám és átrakhatom egyik oldalról a másikra a bojtot a sapkán, mint a tipikus amcsi filmekben, aztán jól feldobjuk a levegőbe. Jó, lehet, hogy a pár soros bemutatkozásomnak nem erről kellett volna szólnia, de aki szeretne jobban megismerni, az írjon e-mailt vagy jöjjön el egy Meri talita és/vagy táborba. Én tuti ott leszek."
Hogyan és miért választottad az írói nevedet?
Ez egy hosszú történet, de leegyszerűsítve annyi, hogy a Lizit az egyik barátnőm adta, míg az Eyre-t egy Brontë főhősnő nevétől vettem kölcsön (akkoriban a Jane Eyre volt az egyik kedvenc könyvem), s így a kettőből állt össze Lizi Eyre-ré.

Minek a hatására kezdtél el írni, és mikor?
Egy is egy hosszú történet, de röviden és tömören elmesélem J Tél volt, hó esett, és én átmentem egy volt osztálytársamhoz, akivel együtt elolvastunk egy Lily/James fanfictiont, rögtön utána pedig leültünk, és elkezdtük írni a saját történetünket. (Majd miután hazamentem, elkezdem olvasni a Bölcsek kövét, csak hogy tudjam, miről is írok… - addig csak a filmeket láttam ugyanis, és nem is terveztem elolvasni…) Mindez pedig 2007. december 15-én esett meg.

Melyik a szívednek legkedvesebb fanfiction és miért? Befolyással volt az írói létedre valamilyen módon?
Hű, ez nehéz kérdés. Sajnos 3-4 éve eléggé megcsappant az olvasásaim száma, így mostanában nincsenek kedvenceim. Ám amit mindig is nagyon szerettem és sose fogom elfelejteni, hogy mindig mennyire vártam a frissítéseket, és mennyire fájt, mikor vége lett, az a Szerény személyem-James Potter Lily Potteri tollából. Ez akkoriban íródott, mikor elkezdtem olvasni és rögtön megfogott, hiszen akkoriban tombolt a Tekergők mániám. A másik iszonyatos nagy kedvencem pedig az Egy újabb esély Zszaszától. Mind a kettő a két legkedvesebb párosomról szól, és szerencsére jó hosszúak, így sokáig élvezhettem őket. Arra a kérdésre, hogy befolyásoltak-e, utólag már nem tudnám megmondani a választ. Lily műve 2007-2008 között olvastam, míg Zszaszáét 2009-2011 között, és ma már nagyon messze vannak ezek a dátumok. Mindenesetre nem zárom ki a lehetőséget. Jelenleg mind a kettőt tervezem újraolvasni, de hogy erre mikor fog időm jutni, sajnos nem tudom.

Az első verziót/piszkozatot az írásaitokból kézzel vagy géppel írjátok? Ha géppel, akkor formázva (sorköz, behúzások, térköz, gondolatjelek stb.), vagy alapbeállításon, és később formáztok?
Régen volt egy füzetem, amit mindenhová hurcoltam magammal és abból gépeltem be a műveket, de nem mindet – és jobb is így, mivel sok elég kezdetleges benne. – Mostanában viszont ha jön az ihlet, akkor azokat mindenféle helyre pl. blokkokra, füzetszélre írom fel, de ha hosszabb és mondjuk egy teljes jelenetet akarok azonnal leírni, akkor jön a jó öreg tépjünk ki egy lapot a füzetből módszer, majd otthon a begépelés. Ha viszont nálam van a laptopom, akkor egyből gépelek mindent, azonnal formázva.

Van-e olyan írásod (vers, novella, egyéb szösszenet), amit régen írtál, évekkel ezelőtt, és hirtelen a kezedbe akadt? Mit éreztél az újraolvasása közben/után? 
Papíron is, illetve gépen a dokumentumok rendezgetése közben rendszeresen találok meg ilyeneket. 1-2 napja még MSN-es beszélgetésekre is ráakadtam J Általában jót nevetek rajtuk, hogy milyen kezdetlegesen fogalmaztam, de közben borzongok is, hogy: „Atyám, én ezt hogy engedhettem ki így a kezeim közül?!’ Közben pedig meg is hatódom egy kissé, hogy mennyi idő eltelt azóta, és mik történtek velem…

Mihez kezdesz, ha elhagy az ihlet? Mivel tudod visszacsalogatni?
Leginkább zenét hallgatok, de van, hogy képeket nézegetek. Legtöbbször, mikor nincs ihletem, akkor becsukom a dokumentumot, és hagyom, hogy pihenjen, és ülepedjen egy kicsit. Nem szabad rágörcsölni, mert attól csak rosszabb lesz. Tapasztalat, hogy ha nagyon akarom, két-három óra alatt jó, ha fél oldal születik, míg egyébként ugyanennyi idő alatt a többszöröse. Persze, ha időre kell, és közeleg a leadási határidő, akkor muszáj foglalkozni vele, és írni, írni, írni. Ha ekkor hagy el az ihlet, akkor általában megbeszélem valakivel, miről írok, és/vagy elolvastatom vele, és úgy beszéljük át, és van, hogy ez(ek) a személy(ek) ad ötletet a folytatáshoz, akkor pedig rohanok vissza írni.

Van-e olyan szó, szókapcsolat, kifejezés, de akár jelenet, karakter is, ami Rád  jellemző volt, és kénytelen voltál/vagy/leszel leszokni róla, mert lebuktat téged?
Hű, ilyenről nem tudok, így valószínűleg nincs is. – Ha igen, szóljatok! – Tavaly viszont megjegyezték, hogy egy történetemben a Ronról és Hermionéről szóló részen látszott, hogy velük már többször írtam és sokkal biztosabban használtam a karaktereiket, mint a többi szereplőét. Ettől függetlenül nem hiszem, hogy rájöttek volna a zsűritagok, hogy én írtam a történetet.

Melyik (kihívásos) történetedet tartod a legjobbnak? Mi inspirált igazán a megírása közben? (pl. kulcsok, társaság, magánéleti változások)
Jelenleg nem tudom. Valahol mindre büszke vagyok, főleg, mikor befejezem, és benyújtom a kihívásra vagy feltöltöm a Merengőre, de utólag mindig kiderül, hogy nem is annyira jó, mint én azt gondoltam. Az olvasók utólag sok hibát észrevesznek, ami felett én sajnos átsiklottam. Ennek ellenére akkor is büszke vagyok rájuk, mert az enyémek, hiszen én sem vagyok tökéletes, akkor az írásaim, hogy lennének azok?!A kulcsok sokat tudnak segíteni, de olykor meg is nehezítik a dolgot. Az aktuális hangulatom szerintem nagyon is bele szokott kerülni a művekbe, ezáltal pedig az életemből annyi, hogy boldog vagyok vagy épp rossza a kedvem, a többit pedig igyekszem nem belevinni, de mindenkinél óhatatlanul belekerül egy-egy gondolat, ami épp a legjobban foglalkoztatja, de ez persze nem törvényszerű.

Ha már kihívások: melyik típus vagy? Aki az utolsó pillanatban adja le, vagy aki már az alkotó szakasz elején elkezdi a történetét és folyamatosan halad, majd időben kézre adja?
Általában mindig megfogadom, hogy elkezdem az elején, és szépen folyamatosan írni fogom, ami persze sosem sikerül, így mindig mindent az utolsó pillanatban adok le, annak ellenére, hogy a történet folyamatosan alakul a fejemben, gondolkozom rajta, és alakítják a kulcsok. Ha pedig mégsem, akkor valamiféle csoda történik, de sajnos ezek nálam, a mondással ellentétben csak egy napig tartanak.

Ismerős már mindenkinek az a "játék", hogy mondd meg annak a könyvnek az íróját és címét, amelyik karnyújtásnyira van tőled, vagy amelyikre először ráfókuszál a szemed, ha a könyvespolcodra tekintesz... Mindig őszintén válaszolsz az efféle kérdésekre, vagy csalsz egy kicsit, és mondjuk a szomszédos könyvet választod, mert az esetleg jobb fényt vethet a személyedre és a műveltségi szintedre? (Ha lehet, ne csak egy szóban válaszolj.)
Nagyon is ismerős! Általában én is beszállok, és igen, van, hogy egy nagyon picit csalok. Viszont ez esetenként változó, és nem direkt van, ugyanis nálam a karnyújtásnyi távolságon belül minimum három könyv szokott lenni (magyar szak+könyvmolyság), így nehéz eldönteni, hogy melyikből is legyen az idézet. És igen, van, hogy olyat választok, amitől esetlegesen komolyabbnak vagy műveltebbnek tűnök, mint valójában.

Gyermekkorodban mi volt a kedvenc tévéműsorod és miért pont az? 
Hűha. Na, akkor most visszadobnám a labdát: meddig számítod a gyermekkort? Csak mert én még sokszor egy nagy gyereknek érzem magam. J Viccet félretéve, nagyon sok volt, így nem tudnék csak egyet kiemelni. Imádtam – ahogy most is – a meséket, de szerettem nagyon sok sorozatot is, mint például a Rex felügyelő, vagy épp az akkori nagyon népszerű sorozatokat, mint a Vadangyal. Szerintem az elsőt nem kell magyaráznom, de megjegyezném, hogy nagyon szeretem az állatokat, és Rex iszonyatosan aranyos volt, ahogy mindig ellopta másik párizsis zsemléjét, illetve a kutyus intelligenciája is lenyűgöző volt számomra, ahogy elkapta a rosszfiúkat.

Ha lenne egy láthatatlanná tevő köpenyed, mi lenne az első két-három dolog, amit megnéznél illetve hová mennél be, ahová egyébként nem jutsz be a hétköznapokban?
A Roxfortot mindenképp megnézném, és a varázsvilág számtalan más helyét is, de ha már itt ragadtunk a muglik között, akkor biztosan híresebb kastélyok és nagyobb illetve ismertebb színházak olyan részeit nézném meg, ahová az egyszerű nézőket és turistákat nem engedik be. Ugyebár öltözők, díszlettároló helyiségek, meg ahol a jelmezeket készítik… Egyébként ilyen helyek lennének az Operaház Pesten, vagy a Festetics-, Eszterházy kastély(ok), illetve Bécsben Schönbrunn és a Burg.

Ha kifognád az aranyhalat, és volna három kívánságod, mit kérnél?
Nem kérnék „sokat”: boldogságot a szeretteimnek és magamnak, és ha ez nem foglalja magába, akkor egy többszemélyes Föld körüli utazást, hogy ne legyek egyedül a nagy úton.

Mi az a dolog, ami számodra leginkább megtestesíti a karácsonyt?
Hóesés, adventi koszorú és sok (illatosított) gyertya, karácsonyfa, halászlé és töltött káposzta, forralt bor és puncs, karácsonyi vásárok, mézeskalács, bejgli… Főleg ilyen tipikus dolgok jutnak eszembe (szerintem most az is visszaköszön, mennyire szeretem a hasam :P), de ezek összessége így együtt, bár lehet, hogy pár dolog kimaradt a felsorolásból. Ezek mellett persze kell az is, hogy a családommal legyek, és a barátaimmal együtt legyünk egy kis időt.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése